Apa egy bútor a családban

apa csak egy butor kedvetlen lehangolt

Az emberi kapcsolatokra – legyen az baráti, vagy társas kapcsolat – jellemző, hogy az egyik fél domináns, a másik pedig alárendelt szerepet tölt be. Ritkább esetben fordul elő egy kapcsolatban, amikor egyenlők az erőviszonyok. Általában ez abban az esetben lehetséges, amikor két nyugodtabb természetű ember alkot egy párt. Két dominás személyiség már nem fér meg egy kapcsolatban. Ahogy a mondás is tartja két dudás nem fér meg egy csárdában.

Aztán vannak a speciális esetek, amikor az egyik fél szinte részt sem vesz a kapcsolatban, csak sodródik, vegetál. Hogy ő milyen szerepet tölt be, vagy hogy meddig működhet egy ilyen kapcsolat az kérdéses, de minden esetre nem egészséges.

A minap teljesen váratlanul betértem vásárolni egy boltba. Talán meglepő, de néha szoktam ilyen dolgokat is csinálni. No, a viccet félre téve a kasszánál álltam már, amikor mögém került egy anyuka a két lányával. A nagyobb talán tíz év körüli lehetett a kisebb gyerkőc talán hét éves volt. Teljesen átlagos viselkedésük volt. Az anyuka kedvesen beszélt a lányaival, nem voltak ideges, hárpia megnyilvánulásai. A nagyobbik lány nyugodt természetűnek tűnt, viszont a kisebbik nagyon izgága volt, nem bírt egy helyben maradni egy pillanatig sem. Mikor kicsit túlpörgött a lány, akkor is nyugodt hangon szólt az anyja a gyerekére.

Fizettem és ők kerültek sorra. Én az ablakhoz mentem elpakolni a cuccaim a táskámba. A hátam mögött hallom, hogy az anyuka kedvesen odaszól az lányának: “Menj, integess apának.”

Az izgága kislány pedig szófogadó módon lelkesen az ablakhoz szaladt és még lelkesebben integetni kezdett kifele. Kíváncsi lettem. Kerestem az apát, hol lehet. Embert nem láttam a parkolóban, csak az egyik autóban egy pasas ücsörgött. A pasas teljesen fapofával nézett előre, a kislány integetésére semmit sem reagált. Először azt gondoltam, hogy biztosan nem ő az apja, de most már érdekes lett a szituáció.

Időközben anyuka is végzett a kasszában és szinte majdnem együtt mentünk ki a boltból. A nő és a két gyerkőc pedig egyenesen a fapofához ment. Messziről hallottam, hogy az izgága kislány bekopogott a kocsi ablakán és valamit magyarázott az apjának, de ő nem reagált semmit sem csak ült a kocsiban. A nő pedig elkezdett a kosárból a kocsiba pakolni egyedül.

Aztán elgondolkoztam, hogy egy embert mi tehet ennyire érzéketlenné, érdektelenné, és élet unottá, de nem igazán jöttem rá. Ha erős nyugtatót, vagy egyéb pszichotikus gyógyszert szedne, akkor nem is ülhetne volán mögé. Miért nem jön lázba egy ember a gyermekétől? Miért viselkedik közönyösen és nézi végig, amit a lánya boldogan lelkesen integet neki? Miért nem tart a családjával? Miért nem segít a párjának pakolni?

Valószínű egyedi, vagy ritka esettel állunk szemben, viszont ez a kapcsolat így halálra van ítélve. Amikor az apa csak jelen van egy család életében, de nem része a családnak.

Olyan, mintha apa csak egy bútor lenne a családban.

Elmegy dolgozni, leadja  pénzt, aztán ennyi a szerepe. Sem fizikailag, sem érzelmileg nincs jelen a családban. Olyan mint egy ruhásszekrény vagy egy fotel. Otthon be is lehet állítani a sarokba, sok vizet nem zavar. Viszont a jelenlétével iszonyatos rombolást végez a gyerekeiben, mert egy teljesen rossz férfi példaképet ad a gyerekeinek.

apa csak egy butor kedvetlen lehangolt

Minden bizonnyal történt valami, amitől idáig fajult a dolog. Persze lehet betegség is a háttérben. Azonban úgy gondolom, aki tud autót vezetni az bármi másra és képes lehet. Talpon kell maradunk bármi is történik velünk. Ha nem magunkért, akkor a gyerekeinkért. Nem szabad nekik olyan példát mutatni, hogy ha elestünk, akkor maradjunk a padlón. Igen is fel kell állni és erőt venni magunkon, majd menni tovább. Milyen szülő az, aki nem viszonozza a gyereke kedvességét és szeretetét? Nincs olyan hogy nem tudom megtenni!

Egy mosoly, vagy egy kedves integetés nem megerőltető. A kedvesség pedig gyógyító erejű. Egy őszinte mosoly nem csak annak tesz jót, akire rámosolygunk, de a saját lelkünket is gyógyítja. Üzemen mindenkinek, hogy mosolyogjunk minél többet, mert az jó a léleknek és ha a lelkünk egyensúlyban van, akkor a testünk is egyensúlyba kerül!

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

3 × négy =