Ha körbenézünk a világban, akkor megdől az a teória, hogy a civilizált ember kulturált. Sajnos a dohányzó társadalom nagy részére jellemző, hogy a csikket nem tekintik szemétnek és ott dobják el, ahol épp tartózkodnak. Nem tudom, hogy ez a viselkedés nevelés hiánya, vagy pedig kialakult igénytelenség. Mindenesetre mindkét eset elszomorító.
Elszomorító, hogy nagyon sok embernek nincs igénye arra, hogy tiszta, rendezett körülmények között éljen. Azoknak a dohányosok, akik rendszeresen járnak busszal és rendszeresen elszórják a csikket, ezt jó látni minden nap? Jó a szeméten taposni? Vagy annyira sivár és rossz az életük, hogy ez a körülmény már nem oszt nem szoroz? Érthetetlen számomra ez a fajta igénytelenség. Ennyi erővel minek fürdenek, minek vesznek fel tiszta ruhát? Inkább nem is folytatom a példák sorolását.
A baj az, hogy ezek felnőtt emberek és rájuk már nem nagyon lehet hatni. Esetleg büntetéssel. Lennének ötleteim. Lehet pénzzel is bírságolni, de van erre egy jobb módszerem. Rajta kapni az illetőt, amint eldobja a szemetet. Büntetés 100 ezer forint plusz az összes szemetet fel kell szednie a buszmegállóban. Pénzbírság, közmunka, plusz elkésik onnan ahova indult. Brutális? Drasztikus? Igen. De legközelebb meggondolja, hogy szemeteljen-e. Máshogy nem lehet megoldani ezt. Néhány precedens értékű eset után mindjárt tisztább lenne minden város.
Az alábbi képekkel kapcsolatban kettő dolog jutott eszembe az egyik egy dal a másik egy film jelenete. A képek Halásztelek egyik buszvárójában készültek, de ez a jelenség nem egyedi eset.
A dal: Alvin és a mókusok – Kulturált – „Az ember kulturált”