Akárhányszor körbenézek a világban mindig elhangzik tőlem, hogy valami baj van az emberekkel. Kiültem Szombathelyen a fő térre egy hétköznapi napon délután három órakor. Háromnegyed órát ücsörögtem és figyeltem az embereket.

45 perc leforgása alatt mindösszesen csak 10 párral találkoztam. 2 pár ült egy egy padon. Az egyik pár tagjai ölelkezve csak egymással foglalkoztak és látszott rajtuk, hogy átjárja őket a boldogság, míg a másik pár fizikai érintkezés nélkül ült és beszélgetett egymás mellett.

Nyolc sétáló párral találkoztam ebből öten babakocsit toltak. Volt aki vidáman, de akadt olyan akin látszódott, hogy kényszer neki az egész. A maradék 3 pár közül egy idősebb akadt, ahol a nő karon fogta a férfit és úgy sétálgattak lassan ráérősen. A másik kettő pár kéz a kézben sétálgatott, de egyikőjük unottan.

Akiket utoljára hagytam a sétáló párok közül szintén boldogok voltak. Ugyan úgy ahogy az ölelkező pár. Szikrázott körülöttük a levegő és öröm volt rájuk nézni.

Elszomorító, hogy egy közel 78 ezres városban, a forgalmas Fő téren háromnegyed óra alatt csak 10 párral találkoztam, a többi ember pedig egyedül, vagy barát társaságában rohangált. Az meg még elszomorítóbb, hogy mindösszesen 4 igazán boldog embert láttam.

Valami nincs rendben.

Szétszakadnak az emberek a munka miatt, a pénz miatt, a sárga csekkek miatt, a bank miatt, az anyós miatt, bármi miatt. El kellene dönteni nektek embereknek, hogy a párod, a családod-e a legfontosabb, vagy bármi más. Ne a pénz hajszold, mert akkor nem élsz, csak kiégsz. Aztán nem marad neked semmi, csak egy fancsali ábrázat és egy csalódott társ. Üresség, lefele görbülő szájjal. Ha nem is maradsz egyedül de nem leszel boldog és akkor ez a bejegyzés rólad is szólni fog. Te is az egyike leszel azoknak az unott pároknak, vagy nem pároknak, akiket láttam.

Élj és hagyd élni az életet. Mert az élet él és élni akar.