A legtöbb embernek van mindenről véleménye, melyet jobb esetben saját kútfőből, rosszabb esetben mások véleménye alapján állít fel. Megfigyelésem szerint utóbbiak azok, akik erőszakosan rám akarják aggatni a véleményüket, nézeteiket. Ha ez nem sikerül nekik, akkor bűntudatot kezdenek bennem kelteni. Mindezek mellé megkapom, hogy nem vagyok empatikus és minden rosszat kívánnak nekem, például, hogy haljak meg. Ez így empatikus?

• Az életem során érzékszerveimmel megtapasztalom a világot.
• Az érzéseim, megérzéseim, ösztöneim sugallnak egyfajta utat nekem.
• A tudásvágyammal utána járok dolgoknak pro és kontra.

Adott egy téma, amiről a fent említett három dolog (érzékszervek, ösztönök, tudás) alkot egyfajta nézőpontot, véleményt.

A kérdések, melyek felmerültek bennem:

• Miért akarnak meggyőzni, sőt rám kényszeríteni olyan dolgokat, amik teljesen ellentétesek azzal, amit érzékelek, érzek, tudok?

• Miért nem élhetem nyugodtan az életem? Én nem akarom másokra erőltetni, ami a fejemben van, ők miért akarják?

• Miért büntetnek meg, ha nem azt gondolom, mondom, cselekszem, amit ők gondolnak, mondanak, cselekszenek?

• Valóban ennyi aberrált, sérült, frusztrált ember van a világban, aki mások bántalmazásában éli ki a gonosz énjét, vagy vezeti le a feszültséget?

• Mennyi empátia van azokban, akik másokat bántalmaznak azzal, hogy a nézeteiket másokra erőltessék, s ha nem megy, akkor fenyegetéssel, büntetéssel szankcionálják az ellenállást?

• Menyi empátia van azokban, akik ordítozva, lelki terrort alkalmazva próbálnak rávenni másokat, hogy legyen bennük empátia és gondolják, mondják, tegyék ugyan azt, amit ők

Szabad emberként, szabad élőlényként mindenkinek azt kellene gondolnia, mondania, tennie, ami neki jól esik, de persze úgy, hogy ezzel ne ártson. És itt a kulcs gondolat:

Ha jót nem tudsz cselekedni, akkor legalább ne árts!