Életemben először élőben nézhettem meg az „Új Kenyér Ünnepi” tűzijátékot Budapesten. A gyerekeknek akartunk ezzel élmény szerezni, nem pedig magunknak, hiszen felnőttként ez már annyira nem izgat fel minket.
Egy megfelelő helyet kerestünk családommal a Duna parton. Néhány kilométert sétáltunk a tömegben. Közben nekem nagyon rossz érzésem volt. Furán éreztem magam, hiszen bármerre néztem, alig láttam fehér embert. Már már az az érzésem támadt, hogy nem is Magyarországon járunk, mert aki fehér volt, az sem magyarul beszélt. Aztán kicsit közelebb érve a nagyobb tömeghez már jócskán akadtak fehér emberek is, de néhány percig tényleg furcsa érzés volt. Nem vagyok rasszista, nincsenek előítéleteim, de azért ez a dolog elég feltűnő és ijesztő dolog volt számomra. Talán a racionális magyarázat az lehet, hogy aki tehette (aki dolgozott és volt pénze), az nyaralt, vagy a tapasztalataira hallgatva a tévéből nézte a „pompás” előadást. A többieknek, úgy ahogy a családomnak is ez egy – az adófizetők hozzájárulásával – „ingyenes” késő esti szórakozási lehetőség volt. A tömeg hamarabb eloszlott, mint ahogy összegyűlt.
Most, az újkori honfoglalás kezdetén egy kicsit elgondolkoztam azon, hogy ha majd Európában több idegen lesz, mint őslakos, akkor mindennapossá válik ez az érzés. Ezt szerintem sem én sem hazaszertő honfitársaim nem szeretnék megvárni. A kormány töketlenkedik és ezért a tétova politikájáért még nagy árat fog fizetni ez az ország. Ha rövid időn belül nem változik a helyzet, akkor alkalmatlanná kell nyilvánítani a feladatainak ellátására a kormányt és egy erős határozatképes nemzeti szükségkormányt kell felállítani.