Vártam a buszomra. Közben figyeltem az embereket. Érdekes elemezgetni őket olyankor, mikor csak magukban vannak. Nem beszélnek, de sokat elárulnak magukról még így is. Azonban azt vettem észre, hogy kezdenek az emberek nagyon egyformák lenni.
Mindenki ugyan azt a pótcselekvést csinálja, csak hogy elüsse a várakozási idejét. Ez pedig nem más, mint a mobiltelefon nyomkodás.
Éjjeli őrjárat (Rembrandt) a múzeumban – avagy a művészet halála
Netezünk, játszunk, zenét hallgatunk. Lefele bambuló emberekkel lett tele az utca, a tér, a busz, a vonat, és még a boltban sem teszik le a telefont egyesek.
Régen nagy fülhallgatókat gyártottak, aztán kisebbeket kezdtek gyártani, most megint nagyokkal rohangál mindenki. Persze jobban szól az, meg hát jobban ki lehet zárni a környezetet, a külvilágot, a többi embert.
Mellettem egy fiatal pár ül, a lány a fiú ölében. Beszélgetnek, de egyszer csak előkerül a mobil és néznek valamit rajta. Miért? Csókolózni unalmas?
Nyomkodás függők lettünk. Függünk a mobiltól, az internettől, a játékoktól, a közösségi oldalaktól. Mindent azonnal meg kell beszélni a barátainkkal, barátnőinkkel. Nem ér rá akkor, amikor találkozunk velük. Nem ér rá szóban, hanggal, gesztusokkal. Nem mosolygunk egymásra, hanem küldünk egy smile-t (szmájlit).
Én eldobtam az okos telefonom, mert hazudott nekem. A gyártó, a szolgáltató is. Annyit, amennyit azzal idegeskedtem az már elviselhetetlen volt.
Most inkább nézem a sok bamba lefele bámuló nyomkodás függő embert. Csak nevetek rajtuk.
Én már felismertem, hogy az az út nem jó, amin ők járnak. Egyszer talán majd mindenki rájön, csak nehogy túl késő legyen.
Egészen kicsi utána járással kideríthető, hogy ezen a képen a gyerekek éppen a képről és a festőről keresnek/olvasnak a mobiljukon!
http://www.telegraph.co.uk/news/newstopics/howaboutthat/12103150/Rembrandt-The-Night-Watch-The-real-story-behind-the-kids-on-phones-photo.html
Köszönöm az észrevételt! A kép valóban nem a legjobban passzol a cikkhez. Habár tényleg a képpel kapcsolatban keresnek információt a gyerekek a mobilon, de amíg lefele bámulnak addig is elsuhan az élet mellettük. Ha kimegyek a természetbe, rétre, erdőbe, nem a mobilom bámulom és azon keresek információt az erdőről, hanem egyszerűen csak élvezem a szépséget. Gyerekként én is sokat jártam múzeumban. Akkoriban még nem volt mobiltelefon. Mégis mindent tudtunk, amit kellett. Most meg van internet és okos telefon, de egyre tudatlanabbak az emberek.
Csak egy valós példa az emberi butulásra:
-Milyen idő van kint?
-Várj megnézem a neten… Meleg van nem lesz eső.
Sajnos ez nem vicc. A mobilon nézzük meg azt is, hogy felhős-e az ég. Mindezt ahelyett, hogy valaki kinézne az ablakon, ajtón felnézne az égre, beleszagolna a levegőbe. És sajnos ez csak egy példa. Ennél sokkal rosszabbak is vannak.