Európai Unió – Rossz házasság

Amikor két ember házasságot, szövetséget köt fogadalmat tesznek. Mindkettőjüket megkérdezik, hogy valóban akarják-e a másikat. Aztán a házasulandóknak el kell gondolkozni, hogy különböző élethelyzetekben is kitartanak-e majd egymás mellett, úgy, mint jóban, rosszban, egészségben, betegségben, szegénységben, gazdagságban, stb.


eu sinking ship europa hazassag sullyed hajo

Az EU tagság is egy házasság. A baj már ott kezdődik, hogy amikor egy ország csatlakozik, akkor csak az egyik felelt, mégpedig a csatlakozó ország polgárait kérdezik meg a csatlakozási szándékról. S a csatlakozó ország népének is csak a jó dolgokat mondják el, a negatív élethelyzeteket valahogy kihagyják a felsorolásból. Amíg minden működik és mindenki teszi a dolgát, addig nincs is baj. Az EU olyan mint egy családi fészek. Minden tagja oda megy házon belül, ahova akar. De most történt valami. Egy kis baj. Betolakodók jöttek a házba. És kitört a pánik. A házastársak egymásra mutogatnak, mindenki a másikat okolja. A szobák ajtajai bezárulnak, szépen lassan az összes. Erre nem lett felkészítve egyik fél sem. Azt hitték, hogy csak jó dolgok történhetnek, mert csak ezt mondták el. Most pedig szembesülni kellett a valósággal mindenkinek. Ez a házasság széthullóban van. Eddig nyitva voltak az ajtók, de mostanra újra bezárulnak. Mindegyik fél bizalmatlan a másikkal szemben és ez a jele annak, hogy ez a házasság, ez a szövetség elbukott. Lassan mindenki a saját szobájába zárkózik. Már csak idő kérdése, hogy eldobják az ajtók kulcsait és beadják a válópert.

Aki pedig belekavart ebbe a családi idillbe, most nevet a markába. Meg lehetne menteni ezt a szövetséget, ha nem mindig a másikra mutogatnánk, hanem összefognánk az ármánykodók ellen. De ki tudja, lehet, hogy mégis jó ha széthullik. Az nem kapcsolat, szövetség, barátság, házasság, ami csak akkor működik, ha nincsenek problémák. Ha együtt nem sikerül megoldani a problémákat, akkor ez a szövetség eleve halálra volt ítélve.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

10 + 13 =