Helyszínünk egy zsúfolt bolt. Három tagú, átlagosnak kinéző család, Anya, Apa, 6-7 éves Fiú beszélgetését hallgatom a kenyeres pultnál.

Fiú: Anya hol voltál? Anya hol voltál? Anya hol voltál?…..
Anya nem válaszol, úgy tesz mintha gondolkozna, hogy mit is kell még venni.
Apa: Anyukád a Jézuskával beszélgetett.
Fiú: Anya, A Jézuskánál voltál? Tényleg ott voltál? És mit mondott? Anya mit mondott a Jézuska?
Anya: Ott voltam és beszélgettünk.
Fiú: Anya, ugye jó gyerek vagyok?
Anya: Persze, hogy jó vagy fiam.

Itt már kellően lezsibbadt az agyam és továbbálltam, de már megbántam, mert elkérhettem, volna a Jézuska címét, telefonszámát, vagy e-mailjét. Pár dologra én is kíváncsi lennék.

Nem tudom, hogy ezen sírjak vagy nevessek. Az egész jézuskás, télapós, nyuszis hóbelevancot nem azért találták ki hogy a gyerekeknek jó egyen, hanem a szülőknek, hogy költekezhessenek. Mindamellett, két legyet ütünk egy csapásra, mert időben elkezdődik a gyerek programozása, hogy ha majd felnőtt lesz, akkor tökéletesen beilleszkedjen a fogyasztói társadalomba. A lények, hogy eszetlenül költsék a pénzt. Az már nem számít, hogy a saját gyerekének hazudik az ember. Azt meg ne is várjuk e, hogy később igazat fog nekünk mondani a gyerekünk, miután rájött, hogy éveken keresztül hazudtunk neki, főleg ilyen marhaságot, hogy Anya Jézussal beszélget.