Szőke Lajos nyílt levele a Horror cirkuszról

horror circus

“Közlemény

Csendes alázattal, megbocsájtó, büszke méltósággal állapítottuk meg: semmit nem ártott a Csodaszarvas hun-szkíta-avar-magyar népének, sem az európai MAGYAR Ősgénnek, sem pedig a Magyarok Nagyasszonyának, hogy a 2015. október-novemberében Budapesten szereplő Horror cirkusz helyszíneként a magyar „illetékesek” éppen az 1951-ben porig rombolt REGNUM MARIANUM templom területét jelölték ki.

Méltóbb lett volna tán, ha a Horror cirkusz ott mutatkozik be, ahol nemrégiben még Rákosi pajtás mosolygott kopasz fejéve a népre, ahonnan Kádár-apánk integetett nekünk (szófogadó, jó gyerekeknek), s ahová ugyanez a bagázs hordja koszorúit azóta is, de mi tudjuk, hogy a Szent Koronát tartó arkangyal béketűrő teremtés.

Meg kell állapítanunk, hogy a REGNUM MARIANUM engesztelőtemploma helyszínén érzékelhető – nem földi – energiák ebbe a huncutságba bele sem rezdültek, s a Minden Titkot Őrző Magyarok Nagyasszonya megbocsájtó derűvel árasztja felénk szelíd erejű növekvő áldás-állapotát, mert ezen a piciny területen a naponta gyarapodó mécsesek száma jelzi, hogy e folyamat immár visszafordíthatatlan, s Istenanyánk magyar népe lassan eszméletére tér.

Budapest, 2015. decemberében

Szőke Lajos”

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

18 − négy =