A kevésből is adni! – A Jobbik Dél-békési szervezeteinek összefogása a Tótkomlóson élő Tarr Annamáriáért

Tegnap délután adták át, összegyűjtött felajánlásaikat a Jobbik Békés megye 4. számú választókerületének tagjai az augusztus 5-i németországi műtétjére váró Tarr Annamáriának. A választókerület vezetőinek felhívására az Almáskamarásról, Csanádapácáról, Magyarbánhegyesről, Medgyesegyházáról, Mezőhegyesről, Mezőkovácsházáról, Orosházáról, Tótkomlósról és Végegyházáról érkeztek a helyi alapszervezetektől felajánlások.

kevesbol adni osszefogas adomany segitseg

Mint ismeretes a Tótkomlóson üzemi balesetet szenvedett édesanya, már 61 műtéten esett át, miközben állapota egy cseppet sem javult. Utolsó reménye a németországi műtét, amihez még hiányzott némi anyagi forrás.

A Tótkomlósi édesanya megrázó helyzetére lettek figyelmesek még a tél folyamán a MÖM helyi tagjai és egy segélykoncertet szerveztek, amit Annamária műtétjére ajánlottak fel. A koncert ugyan nem hozta meg a várt eredményt, de az utóhatásai igen. A Magyar Önvédelmi Mozgalom akkor felhívására több mint kétszázezer forint érkezett Annamária számlájára.

Természetesen, ahogy a valódi nemzeti szervezetek háza táján lenni szokott a kapcsolat nem szakadt még és időnként a mozgalom részéről érdeklődtek Annamária állapota felől. illetve arról is, hogy a műtéthez és járulékos költségeihez elegendő pénzösszeg áll-e a család rendelkezésére.
Az elmúlt hónapban derült ki, hogy azért még hiányzik a műtéthez egy kis pénz, ezért is fogtak gyűjtésbe a nemzeti értékek mentén politizáló, térségbeli erők. Aminek köszönhetően, egy újabb jelentős összeggel tudtak segítséget nyújtani Annamáriának.

A tragédiája ellenére is elszánt és erős édesanyának, úgy tűnik, hogy a néhány együtt érző állampolgáron, valamint a Jobbik és a MÖM tagjain kívül senki más nem segít.

Az összegyűjtött pénzösszeget Dr. Szabó Ervin a Jobbik választókerületi elnöke, orosházi önkormányzati képviselő adta át kísérőivel Annamáriának és kívántak mindannyian, sikeres műtétet és felépülést az édesanyának.

kevesbol adni osszefogas adomany segitseg

Imádkozunk és szorítunk érte, hogy így legyen!

A régi mondás megint igaznak bizonyult. A sok kicsi sokra megy!
Mától már ténylegesen is, csak néhány tízezer forint hiányzik Annamáriának a teljes műtéti és járulékos költséghez.

A továbbiakban a MÖM egykori felhívása olvasható, végén a család számlaszámával. Aki teheti kérjük segítsen, a maradék pénzösszeg összeadásában!

Annamária ma azon kevesek közé tartozik, akiknek állandó, bejelentett munkahelye van/volt. Már szerencsésnek is mondható, ennek ellenére nem élt családjával fényűző életet, boldogok voltak egészen a tragédia napjáig.

Aznap ugyan abban az időben, a megszokott rutinnal érkezett munkahelyére és tette a dolgát, addig a pillanatig, amíg a hidraulikus prés munka közben meghibásodott és a karjára zuhant. Az akkor már önálló életet élő gép teljesen szétroncsolta a karját.

A munkahelyi baleset öt éve történt. Nem túlzás, de szinte az egész testét összeszabdalták erek, izmok, csontok pótlásáért és karja a hatvanegy műtét után is változatlan állapotban van. Iszonyú fájdalom nem csak a karjában, a lelkében is egyre erősödik, hiszen a fizikai fájdalom miatt dolgozni sem otthon, sem munkahelyen nem tud. Gyakorlatilag a roncsolt, agyon műtött keze használhatatlan! Talán ennél hatalmasabb az a lelki fájdalom, amely abban akadályozza, hogy családját megölelje, három gyerekét karjába zárva vigasztalja.

Az élete már nem teljes!

A trauma fokozódik. Mivel dolgozni nem tud férje minimális jövedelméből élnek öten. Természetesen a segítség itt sem jön azoktól az intézményektől, akiknek ilyen esetekben ez kötelességük lenne.

Ők „csak” egy átlagos magyar család, akiknek támogatás és segítség nem jár, hiszen eddig is itt éltek, fizették az adót és járultak hozzá minden társadalmat megillető kötelezettséghez.

Igaz ők nem keltek át egy tengeren, randalírozták végig egész Európát, követelve jogaikat, ők nem kaptak 210 ezer forint támogatást.
A segítség ígérete Németországból érkezett, ennek hiánya ami még a reményteli műtéthez szükséges négyszázezer forint!
Ha a magyar állam tehetetlen és nem érzi felelősségének ezt a magyar családot megmenteni, akkor, mint számtalan esetben ezt nekünk kell megtennünk. Addig, amíg van akin segítsünk!

Majd egyszer, talán nem is olyan sokára, eljön az a nap, amikor mindenkire szükség lesz! Magunknak, nekünk, magyar embereknek. Szükség lesz a józan eszére, a hitére. az emberségére és két dolgos. ölelő karjára!

Annamária egy magyar ember közülünk, segítsünk most egy emberként neki!
A sok kicsi segítség is sokat érhet most!

Amennyiben tud segíteni Annamáriának az alábbi számlaszámon, megteheti:

Számlatulajdonos: Tarr Annamária, Tótkomlós Bem utca 12. K&H bank Zrt. 1095 Budapest Lechner Ödön fasor 9.
Szàmlaszàm: 10402544-86695757-54551001
Nemzetközi: IBAN HU59 1040 2544 8669 5757 5455 1001
Swift:OKHBHUHB

Annamária telefonszáma: 06 30 436 1583

László Attila

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

1 thought on “A kevésből is adni! – A Jobbik Dél-békési szervezeteinek összefogása a Tótkomlóson élő Tarr Annamáriáért

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 − 9 =