Búcsú egy igaz baráttól

Végtelen távolba, semmibe meredni,
Engedem érzéseim szerte foszlani.
Lelkemmel lelkedbe fonódva voltam,
Szeretettel lágyan beléd kapaszkodtam.

Az időhomok fogyásával nem törődtünk,
Boldogan gondtalanul éltünk, nevettünk.
Az utunk végére csak kevés szem maradt,
Félve és szorongva számoltuk azokat.

Szívünk mezeje szeretettől volt hangos.
Most csönd van, s bent a magány mardos.
Életünk játékkal és kacagással telt.
Az üresség most mozdulatlan zajt kelt.

Néma kiáltásom elnyeli a sötétség.
Bánatom feneketlen mély szakadék.
Nem válaszolsz már ha szólítalak.
Magamhoz hiába is szorítalak.

Nem mozdul  szíved, mely szeretetet kért.
Nem mozdul, mely értem pumpálta a vért.
Az egész életed adtad oda nekem.
Ilyen barátság mindenhol nem terem.

Nincs ami vigasztal, nincs ami pótol.
Tested még itt van, de lelked már távol.
Az örök boldogság mezejére költöztél.
Míg élek, emléked örökké bennem él.

(2020.03.11)