A rendszer fogságában élünk egy virtuális világban

virtualis vilag

Furcsa érzésem van ezzel a világgal kapcsolatban. Józan vagyok, de mégis olyan, mintha be lennék drogozva és hallucinálnék egy világot, egy alternatív szürreális virtuális valóságot. Úgy érzem magam, mint Alice Csodaországban. Nem értem, hogyan jutottunk el a való világból ebbe a virtuális világba. Lassan és alattomosan átszőtte a mindennapi életünket. Nem igazán lehet megnevezni egy fordulópontot, amikor is azt mondtuk, hogy ez kell nekünk. Inkább minden egyes apró újításra rábólintottunk, mert elhittük, amit elénk tárnak arra szükségünk van.

Az emberiség szépen megteremtett magának egy virtuális valóságot. A feltalálók feltaláltak, a tudósok kutattak, a gyártók gyártottak, a propaganda megteremtette a vágyat, sőt aljas módon a vágyat szükségként tüntették fel, a fogyasztók bekapták a csalit és fogyasztottak és azóta is fogyasztanak. Termékeket, szolgáltatásokat, ideológiát, vallást, művészetet. Olyan szinten bele estünk ebbe a csapdába, hogy innen már nincs kiút.

Mire gondolok, amikor a virtuális valóságot említem?

A magát civilizáltnak tartó emberi fajt a teljes elszakadás jellemzi a természettől, az élő és valódi dologtól. Lecseréltük mindent halott és műanyag dolgokra. Ami ennél is borzasztóbb, hogy a digitális virtuális világot is az életünk részének tekintjük. A fejünkbe pedig a saját gyári programunk helyét átvette valamilyen mesterségesen létrehozott ideológia. Utóbbinak célja, hogy ne találjunk magunkra és ne a saját utunk kövessük. Lényegében minden egyes dolog, mely a civilizált világban megtalálható, arra hivatott, hogy az embert függésben tartsa a civilizációtól és a rendszertől. Ezzel gyakorlatilag börtönbe zárva a testünk, a lelkünk és a szellemünk.

A nagyvárosi emberek többségén látom, hogy vagy nem is fejlődött ki, vagy időközben megszűnt a természethez való viszonyuk és az igényük a természetre. Ami igényük támad a természet iránt azt inkább csak trendből csinálják, de városon így sincs esélyük kapcsolódni a valódi természethez, mert ami élő dolgot meghagytak a városban az is egy művi, rendezett, tervezett természet.

Azonban ez nem az ő hibájuk. Kellenek ezek az emberek a rendszer számára, hogy fenntartsák, eltartsák a rendszert. És a legszomorúbb, hogy ezeknek az embereknek nem esik le, hogy ők csak azért vannak, hogy kiszolgálják és eltartsák a rendszert.

Az embereket könnyű megvezetni.

Elég ha az emberek feneke alá tolnak mindent, kényelemben tartják őket. Problémákat sem kell megoldaniuk, mert mindenre van szakember, brigád, cég, gondnok. Gondolkodni sem kell, mert vannak vezetők, politikusaink, akik mindenre tudnak megoldást. És itt van a csűrcsavar. A nagy kényelem közepén nem érzik az emberek, hogy bekapták a horgot. A nagy nem gondolkodás és a kényelem, vagy inkább lustaság következménye, hogy bármit el lehet velük hitetni és bármire rá lehet őket venni.

A kényelem együtt jár a lustasággal. De a legnagyobb árat a kényelem miatt fizetjük meg.

A lustaság szellemileg is megvalósul. Szellemi kényelembe is lehet élni, mégpedig úgy, hogy semmitmondó információkkal terheljük az agyunk. Ha az agy kényelemben van, akkor gondolkozni sem fog. Arra meg főképp lusta lesz, hogy utána járjon dolgoknak. Például ha beszámolnak a médiában egy hírről, eseményről, történésről, akkor egy ellustult agyú ember elfogadja kész tényként, amit látott, hallott és nem fog kételkedni, vagy leellenőrizni a valódi tényeket. Ha esetleg valahogy mégis kiderülne, hogy csúsztatás volt, vagy nem foglalkoznak vele, vagy van egy kis helyesbítés, amire már senki nem fog figyelni.

A média hírek is tömegtermékek lettek.

Mondhatni fogyasztási cikk lett a médiákból. Ha van egy hírblokk, híradó, akkor azt valamivel meg kell tölteni minden nap. Életem során egyszer sem volt olyan – amíg néztem híradót -, hogy az lett volna a vezető hírt: “Ma nem történt semmi érdekes”. Hát nem furcsa, hogy mindig történik valami még ebben a pici országban is? Soha nincs átlagos, unalmas nap. Mindig elő tudnak szedni erőszakot, halált, bűneseteket, vagy valami bomba sztorit.

Viszont ami még ennél is érdekesebb, hogy a legtöbb hír valódiságát nem lehet ellenőrizni. Esetleg abba belefuthatunk, hogy több média is megírta ugyan azt, viszont ez semmire sem bizonyíték, mert egymástól veszik át a tartalmakat. Így juthattunk el 2020 tavaszán oda, hogy vezető médiák is hamis híreket kezdtek terjeszteni. Mint kiderült ez egy régóta bevált dolog a tömegek manipulálására. Ezért terjedt futótűzként a “mind meghalunk” hisztéria.

A rendszer rájött ennek a fegyvernek a hatékonyságára. Az emberek pedig már el sem akarják engedni a hazugságokat. Miért is akarnák elengedni, hiszen ez a hazugságokkal teremtett virtuális valóság is műanyag! A média hírek rövidek, tömörek, egyszerűek, könnyen emészthető, befogadható. Pontosan ez kell a szellemi lustaságban tengődőknek. Az emberek pedig mint tudjuk, csak a kényelemben és műanyagban érzik jól magukat.

Oly annyira kényelemben vagyunk, hogy már a helyi információk valódiságának sem járunk utána. Mondjuk nem is tudnánk, mert mindenki hazudik, sőt bizonyos dolgok tiltva is vannak. Például ha a szomszéd utcában lévő kórházból az a hír jön, hogy megtelt, akkor ezt mindenki elfogadja, senki nem megy oda leellenőrizni a hír valódiságát. De hiába is menne, hiszen be sem engedik. És emiatt már nem is akarsz menni. Persze segít a nemtörődömségben a lustaság is. A véleménynyilvánítás meg kimerül abban, hogy hozzászól az ember a neten megosztott hírhez és ettől dagad a melle, mert ő hogyan megmondta a magáét. Az már csak tovább növeli a butaságát, hogy azt hiszi az internetes hozzászólása eljut ahhoz, akinek azt címezte.

A népmesék tanulságosak voltak, de mégsem hallgatunk rájuk. Több mese is úgy ér véget: “aki nem hiszi, az járjon utána”. Gondolkozz csak el, hogy te hány hír eredetének nézel utána!

A rendszer nem enged.

Nem értem az egész rendszert és nem akarok ennek a része lenni, de nem mondhatok nemet. Nem engedi a rendszer, hogy azt mondjam engem nem érdekel, hogy mit művelnek, csak engem hagyjanak békén. Nem engedi a rendszer, hogy félretegyem ezt a virtuális világot. Pedig ha csak ezt az országot vesszük, akkor beetettek és pórázon tartanak 10 millió embert. Én köszönöm ebből nem kérek, nem akarok a 10 millió egyedik ember lenni, engem hagyjatok békén!

Egyenként nem tudunk, vagy legalább is nagyon nehéz kilépni ebből a rendszerből. Hiába tudod, hogy igazad van, vagy sok embernek igaza van, de ez mit sem ér a rendszerrel szemben. Bele is lehet ebbe fáradni. Próbálja az ember felnyitni mások szemét, hogy legalább egy kicsit kezdjenek el gondolkodni másképp, hogy vizsgálják meg másik szemszögből is a dolgokat. Azonban képtelenség ezt véghez vinni, ha az emberek fejében nincs kép. Ha nincs képzelőerejük megváltoztatni a saját életüket. Talán egy két embert sikerül kizökkenteni, de semmi több.

Nem értem az embereket. Nem bírom felfogni ezt a fajta logikátlan gondolkodásmódot. Nem tudom, hogy meddig lehet butítani még a világon az embereket? Meddig lehet félelemben tartani és programozni, őket? A rendszer megosztja és egymásnak ugrasztja az embereket, hogy ne vegyék észre a valódi ellenséget. Én nem bánom, hogy ha valakinek ez jó és megfelel számára, ha ebből az állapotból nem akar kilépni. Legyen úgy. Csak egyet kérnék:

Hagyjátok élni azokat, akik másként akarnak élni, mint ti!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük