Mi értelme van kiplakátolni a semmit?

minden elet szamit plakat

Új kormányzati tájékoztató kampány indult „Minden élet számít” címmel, aminek az a lényege, hogy rövid videókat készítenek, melyben tovább sulykolják a korlátozásokat. Nos, én egyet megnéztem és fel is ment a vérnyomásom, olyan hatásos lett, vagy inkább félelem keltő. Ezt a kampányt természetesen reklámozni is kell óriásplakátokon.

minden elet szamit plakat
A rossz képminőségért elnézést kérek, de buszból fotóztam.

A plakátot ismét sikerült egy semmitmondó szöveggel ellátni, ami semmire sem utal. Ha valaki nem jár utána, hogy ez micsoda, akkor nem esik neki le. Mivel nekem nincs tévém, így kénytelen voltam utána járni ennek a semminek. Mert ezt kell mondjam, hogy ez a kampány egy semmi. Az operatív törzs elmondja ugyan ezt, most pedig csinálunk jó sok pénzért egy kampányt, amiben el akarjuk hitetni az emberekkel, hogy a kormánynak minden élet számít.

Ha minden élet számítana a kormánynak, akkor azokat a pénzeket, amiket ezekre a sikertelen, semmitmondó kampányokba fektet arra fordítaná, hogy megsegítse azokat, akik a járványnak hazudott gazdasági válság miatt rossz helyzetbe kerültek, vagy már előtte is abban voltak, köszönhetően a kizsákmányoló bankoknak.

Egy ilyen plakát bérleti díja több tíz ezer forint, nem beszélve a legyártásról a tervezésről. Hány rossz sorsban lévő gyereknek lehetett volna szebbé tenni az idei karácsonyát? Nagyon soknak!

A valódi segítség helyett mi történik? Az hogy Magyarország (Zrt)-nek van egy Plakátkormánya. Az autóutak mellett pár száz méterenként kiteszik ezt a semmitmondó plakátot. A plakátkészítőnek és a reklámfelületet biztosító cégnek már biztosan szép karácsonya lesz.

És veletek egyszerű emberekkel mi lesz, akik nem részesültök a plakátból? Mi lesz azokkal, akik jogosan attól félnek, hogy ez a járványhisztéria mégsem ér véget jövőre? Mert nem fog, hidd el! Mi lesz, ha majd kiderül, hogy összeomlott a gazdaság? Szerinted miért vettünk fel hitelt? Ha olyan jól menne a gazdaság, akkor nem kellene hitel és nem osztogatna az EU járványügyi segélyeket, amiket persze mi megvétóztunk.

Mi lesz azokkal, akiknek hónapokig, vagy évekig bezárva marad a cége ahol dolgozott?

Majd nézegetik a plakátokat és reménykednek, hogy komolyan gondolta a kormány, hogy „minden élet számít”?

Ennyi maradt. Hazugság hazugság hátán. Minden napra jut egy kis hazugság. És amikor kiderül valami az emberek csak MÉM-eket gyártanak és jókat nevetnek. Közben nem veszik észre, hogy belenevetik magukat a saját sírjukba.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 + 14 =