Bárddal támadt a 85 éves nénire egy bűnöző

Lenti-Mumor: 3000 forintért és némi élelmiszerért támadta meg a 22 éves fiatalember a 85 éves Hermina nénit.

Horváth „Kis Feka” Ádám-nak nem ez volt az első esete. Akkor is egy idős bácsihoz tört be. De úgy látszik, hogy ezért nem kapott semmit büntetést, mert folytatta a bűnöző életmódot. Most egy húsvágó bárddal kaszabolta össze az idős asszonyt, akitől 3000 forintos és némi élelmiszert zsákmányolt.


a kép illusztráció

Az N1TV felvételén jól látszik, hogy a település rendezett képet mutat. Kivéve a cigányoknál, ahol káosz uralkodik az udvaron. A helyiek szerint nem dolgozik egyik sem. „Egész nap fekszenek éjjel pedig mennek garázdálkodni és mindent ellopnak ami mozdítható.” A kisvárosban a lakosság demonstrációt szervez a közbiztonság javítását követelve, mert amint mondták „nem élhetnek saját városukban rettegve”.

A legtöbb kis faluban félnek az emberek

Közben pedig a médiából folyton azt hallani, hogy ebben az országban minden rendben van. Itt nagyon jó a közbiztonság.
Ki kell ábrándítanom mindenkit, hogy ez cseppet sem igaz. A legtöbb kis faluban félnek az emberek. És igen ki kell mondani, hogy ott félnek, ahol nem dolgozó, bűnöző cigányok vannak. De erről is hallgat mindenki. A politikus, polgármesterek nem akarnak ebbe belefolyni, mert a karrierjük törne bele. A lakosság sem akarja felvállalni, hogy fellép ellenük, mert nagyon összetartó egy nép a cigány és bosszúálló is. Senki nem akarja, hogy az éjszaka rágyújtsák a házat. A törvény is ezeket a bűnözőket védi.

A tragédiákat meg lehetne előzni

A megfelelő személyeknek lépni kellene időben. Eltávolítani azokat az embereket a közösségből, akik a problémákat okozzák. Már az iskolában kiderül, hogy kiből lesz tisztességes állampolgár és kiből bűnöző. Akkor még lehetne lépni, hogy megfelelő nevelést kapjon a gyerek, de mint mindenhez ehhez sem akar senki hozzá nyúlni. A nem dolgozó bűnözőket pedig munkára kellene fogni. Napi 8 óra fizikai munka után nem lenne kedvük elmenni éjjel lopni. Aki ezek után is kerülné a munkát az botozással lehetne „jutalmazni”. Egy-két ilyen alkalom után az összes munkakerülőnek megjönne a munkakedve és dolgoznának becsületesen. De ezt megint nem lehet, mert csúnya náci gondolatok ezek. Pedig sajnos ezt a problémát már szép szóval nem lehet megoldani.

Az elmebetegek köztünk élnek

Sajnos azokat az embereket sem különítik el időben, akiken egyértelműen látszik, hogy
mentálisan nincsenek rendben. Az elmebetegeknél előbb utóbb elpattan a húr és csinálnak valamit. A rendőrség pedig csak akkor dolgozik, ha már vér folyik. És mivel nem beszámíthatóak, így a bíróságon sem kapnak súlyosabb elmarasztaló ítéletet. Gyógykezelés alá vonják és megint az utcán van egy-egy elmebeteg. Sőt akár még utódokat is szülhet, hogy minél több elmebeteg legyen.

Hoppá! Bocsánat kérek a rendőröktől, mert azt írtam nem dolgoznak! Igen is dolgoznak! Levadásszák a gyorshajtókat, hiszen ők sokkal veszélyesebbek, mint azok, akik idős embereket zaklatnak, kirabolnak, megvernek, megölnek.

(forrás: http://alfahir.hu/barddal_tamadt_nehany_tojasert_a_85_eves_nenire)
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt + 20 =