Hanyatló hagyományok

iskola csengő becsengettek hagyomány tanévkezdés

Szeptember elsején megkezdődött az iskola. E jeles napnak reggelén egy felnőttnek sincs semmi dolga, így az évnyitót a legtöbb helyen reggel tartják. Sokat nem tapasztalhattam meg az ünnepélyből, mert kisfiamra kellett figyelni, ő pedig nem arról híres, hogy fél percnél tovább bírná nyugton egy helyben. Lezajlott az évnyitó. Délutánra felkerültek a fotók a közösségi oldalakra az ünnepélyről, s mikor nekiálltunk nézegetni őket, jött a döbbenet.

iskola csengő becsengettek hagyományok tanévkezdés
Iskola csengő

Fényképeket személyiségi jogok védelme miatt nem tettem fel.

A gyerekek egy része nem tudott alkalomhoz illően felöltözni. Ebben természetesen a gyerekek szülei hibásak, mivel ők veszik a ruhát a gyereknek és ők indítják el a gyerekeket iskolába. Vagy teljesen hiányzott az ünnepi öltözet, vagy itt ott hiányos volt. A legtöbb esetben a cipő hiányzott. De akadt olyan is, aki a háromnegyedes rózsaszín nadrágra húzta fel az ünnepi szoknyát. Nem tudom minek vélni a dolgot. Nem hiszem, hogy a szegénységgel magyarázható ez. Legalább is nem anyagi szegénységről kell beszélni.

Számomra mindig is evidens volt,  ha ünnepélyre megyek – legyen az iskolai, vagy egyéb ünnepély -, akkor fehér ing, fekete nadrág, fekete alkalmi cipő a megfelelő viselet. Lányoknál pedig fehér blúz, fekete szoknya, fehér harisnya, fekete alkalmi cipő összeállítás alkotja az ünnepi ruhát.

Ehhez képest volt, aki tetőtől talpig farmerban feszített. Habár felvett az illető egy fehér pólót is, de ez nem ellensúlyozta az összképet az öltözékéről. Többen viseltek farmernadrágot. A legtöbb diák az alkalmi ruhához tornacipőt vett fel. Kisebb hányaduk félcipőt. Ez addig nem is nagyon szembetűnő, amíg nem rózsaszín és sárgászöld színekben pompázik valakinek a lábbelije. Volt olyan kislány, aki szép alkalmi ruhában, szoknyában, harisnyában volt és mindehhez rikító rózsaszín félcipőt húzott fel. Cipők terén a pálmát egy fiú kék cipője hozta, melyet citromsárga csíkok és sárgászöld cipőfűző ékesített.  Azt kell hogy mondjam, a gyerkőcök 10-20 %-a volt normálisan alkalomhoz illően felöltözve.

Vannak hagyományaink, van kultúránk, amit ápolni kellene.

Ez az irányzat nem tudom hova tart, de ahogy látom sok jóra nem lehet számítani. Szerencsére vannak olyan iskolák, ahol még megkövetelnek dolgokat és az ilyen linkséget nem tűrik el. A hagyományokhoz ragaszkodni kellene és ápolni azokat. De az öltözködés nem csak a hagyományokról szól, hanem illem is. Alkalomhoz illően öltözni intelligencia kérdése. Aki ennyit nem tud megtenni, attól nem sokat várhatunk. Egyeseknek a himnusz sem jelent semmit. Nem bírják ki, hogy alatta nem pofázzanak, nevetgéljenek, mozgolódjanak, telefonozzanak.

Kihúzók mindig is voltak, ez tény. Azonban a mostani tanévnyitón tapasztaltak már nem azt mutatják, hogy  akad köztünk pár renitens alak. Úgy tűnik, hogy illemtudónak lenni már nem divat. Hagyományokat ápolni nem divat. Minden normális értékkel szembe menni, az a divat. Ez a fene nagy liberalizmus mást nem hoz a nyakunkra, mint hanyatlást.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 + tizenkilenc =