Európa pusztulása

europa halal tuz eges vege haboru

A természetben, ahol az ember még nem avatkozott be, minden alkotó elem részt vesz az élet körforgásában. Minden az élet része. A természet néha kísérletezik és vannak bizonyos félresiklott esetek, amik nem életképesek. Szerencsére ezt a természet nagyon rövid időn belül kiszelektálja. Ezt hívják természetes kiválasztódásnak. Ez addig tökéletesen működött, amíg az ember nem szólt bele az élet körforgásába.

Azonban az élet reagált és akarva akaratlanul is beleavatkozott az emberi tevékenységekbe, s nem közvetlenül a természet szabályoz minket, hanem saját magunk szabályozzuk magunkat.

Az embereket három nagy csoportra lehet osztani. Vannak alkotó, és vannak pusztító emberek, valamint vannak olyanok, akik az egész élet és történelem folyásában visszacsatolást végeznek, ők a kontroll népek.

Európában főként alkotó népek élnek. Alkottak is sok mindent, jót és rosszat is. Manapság azonban elszaladt a ló az emberekkel. Európa és vele együtt a fehér fajta egy lezüllött, velejéig romlott emberi fajta képviselője lett.

Európa bűnei

  • Felrúgtuk, felborítottuk az évezredes tradicionális értékeket.
  • Eltapostuk és üldözzük a nemzeteket összetartó eszméket.
  • Szétzüllesztettük az összetartó közösségeket, városokat, falvakat, tanyákat.
  • Támadjuk azokat a csoportokat, csoportosulásokat, akik bármiféle régi hagyományt próbálnak ápolni, védeni.
  • Támadjuk és szét akarjuk zúzni az emberi összetartozás, összefogás  legkisebb egységét a családot.
  • Elhitettük magunkkal, hogy egyedül vagyunk a világban és csak magunkra számíthatunk, pedig rajtunk kívül még másik hétmilliárd ember él a bolygón.
  • Az irigység, kapzsiság, birtoklási vágy vezérel minket.
  • Támogatunk mindenféle olyan kezdeményezést, eszmét, ami élet és nemzetellenes.
  • Támogatjuk a homoszexualitást és annak terjedését a normális emberi kapcsolatokkal (heteroszexuálisokkal) és normális családokkal szemben.
  • Élő dolgok és az élet szolgálata helyett egyre inkább csak halott dolgokkal foglalkozunk.
  • Az életképtelen és életellenes eszméinket, rá akarjuk erőszakolni, minden olyan népre, aki nem úgy gondolkozik, mint mi.
  • Fontosabb számunkra a karrier, mint a saját gyerekünk.
  • A gyerekeink nevelését átadtunk egy idegennek, idegen hatalomnak.
  • Az országunk vezetését olyan emberekre bíztuk, akiket nem ismerünk és ők sem minket. Akik saját magukon és egy háttérhatalmon, haveri körön kívül mást nem képviselnek.
  • Önkéntes rabszolgaságba vertük magunkat és még büszkék is vagyunk rá.
  • Tárgyakat gyűjtögetünk, és a tárgyaink fejezik, ki hogy mennyit érünk és milyen emberek vagyunk.
  • Megelégszünk azzal, hogy egy 50 négyzetméteres lyukban kell élni a családunkkal a nyolcadik emeleten és 5-10 kilométert is kell utazni ahhoz, hogy valami természetet lássunk.
  • Megengedjük és még örülünk is neki, hogy mérgezzék a testünket a legkülönfélébb mérgekkel.
  • Tapsolunk annak, ahogy mérgezik az elménket a médián keresztül.

A természet lebontja azt, ami nem működik, vagy nem jól működik.

europa halal tuz eges vege haboru

Az iszlám pusztításra született. S mivel Európa most nem jól működik ezt le kell bontani, el kell pusztítani. Meg is fogják tenni. Mindegy, hogy szembe szállunk vele, vagy hagyjuk szabadjára engedni a dolgokat. A sorsát, végzetét, karmáját nem kerülheti el senki. Európa megcsinálta a karmáját, most pedig szembe kell néznie vele. Ez a sok mocsok, amit kitermelt mind el fog tűnni. Akkor majd kezdhetjük elölről, de akkor már máshogyan. Csak reménykedni lehet, hogy azok élik túl ezt a pusztítást, akik nem álltak be a birkasorba, akik teremteni születtek a világra és nem romboni. Ők tudják majd újraépíteni a társadalmat úgy, hogy az egy életképes, normális, élhető, életet tisztelő közösség legyen. Minden más megoldás az emberiség kipusztulásához vezet. Bár, ennek a Föld örülne a legjobban.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat + tizennégy =