Tipikus példája annak, ha az emberek nem értenek valamit, vagy valakit, akkor kilökik, félnek tőle, mert nem átlagos és nem hasonít rájuk.

Edison nem volt szellemileg visszamaradott, hanem zseni volt és a „normális” emberek nem értették őt. Szokták mondani, hogy a zsenit és az őrültet egy hajszál választja el egymástól. A túl intelligens emberek teljesen más síkon gondolkoznak, mint az átlag emberek.

Egy intelligens gyerek nem azon fog gondolkozni, hogy kettő meg kettő az vajon mennyi.

Ez neki túl egyszerű és nem köti le. A tanár pedig csak azt látja, hogy a gyereket nem tudja lekötni az órán és persze nem magában keresi a hibát, hanem a gyerek szenved figyelemhiányos zavarban. Nem. Figyel az a gyerek, csak nem épp a tanárra. A saját gondolatai kötik le. Egy részről az iskola ezt is kiöli a gyerekekből. Ne gondolkozz, hanem figyelj ide. Kikapcsolják a saját szellemet, hogy beprogramozzanak egy másikat. A végén már nem is figyelnek saját magukra az emberek, hanem mindig csak másokra.

Edison édesanyja tudta, hogy a kimondott szavak hatalommal bírnak és alkotó erejük van. Nem szidalmazni kezdte a fiát, mert tudta, hogy nem igaz, amit a levélben írtak. Minden másként alakult volna, ha szó szerint olvassa fel a levelet. De ő azt tette, amit a szíve és az esze diktált. Ismerte a fiát és tudta mire képes. Ezt a tanárok nem ismerték fel benne. A társadalomnak ez is egy nagy hátránya. Ha különbözik valaki a többiektől, akkor azt kivetik. Pedig nem kellene senkit sem kivetni, mert mindenki jó valamiben. Mindenki jó valamire. Csak ezt kell meglátni a másik emberben és ezt szavakkal is meg lehet erősíteni benne. Senki sem felesleges, de ha folyton a rossz szavak jutnak csak el hozzá, akkor annak fogja magát érezni.

Vigyázzunk tehát, hogy egymást milyen szavakkal illetjük. Különösen igaz ez a gyerekeinkre. Ha pozitív, bátorító szavakat kapnak, akkor bátrabban fognak az élet elé állni. Viszont ha mindig csak negatív, dorgáló, tiltó szavakat hallanak, akkor sajnos nem úgy fognak fejlődni, ahogy szeretnénk.