2015 április 16-án ünnepélyes keretek között átadták a csepregi temető felújított Ravatalozóját. Természetesen egy ilyen eseményről nem hiányozhatott az illetékes parlamenti képviselő Ágh Péter sem. Gondolták ők. Rába Kálmán Blogjában jogosan háborodott fel, ahogy utána más online hírportál (Alfahír) is negatívan állt a történtekhez.

Itt repül a kis-halál!
Szegény Ágh Péternek nem jutott olló.
A plébánosnak, meg hely.

Vannak helyzetek, amikor csendben kell maradni, amikor nem illik „VALAKINEK” lenni. Undorítónak tartom, hogy nyugdíjasokat raktak a temetőbe töltelék közönségnek, ki tudja, hogy önszántukból, vagy „erőszakkal”. A nyugdíjasok helyébe képzeltem magam. Nekem az volt az első gondolatom erről a helyzetről, hogy szeretnék megmutatni, éreztetni, nem sokára én is ide kerülök. És majd milyen jó lesz nekem, hogy felújított ravatalozóban várhatom, hogy megadják a végtisztességet. Ha vígjátékról lenne szó, akkor ezt neveznénk fekete humornak, de ez kérem nem vígjáték. Kedves politikusaink ezt komolyan gondolják. Ez sajnos tükrözi, hogy mennyi érzés, empátia, humanitás, és legfőképpen ÉRTELEM szorult ezekbe a „kedves” politikus urakba. Nem számít semmi, csak hogy írjon róluk az újság.

A nyugdíjas otthonból a temetőbe szállított álközönség.
Ha őket nem „cibálják” oda, valószínű ez a kép sem készült volna el.

És nem ez az egyetlen eset, amikor politikusok vezényszóra embereket toboroztak össze, csak azért, hogy legyen közönségük. Nyugdíjasok, gyerekek, állami intézmény dolgozói. Ők azok, akik a politikusok célpontjai, mert ők a a legvédtelenebben, a legkiszolgáltatottabbak. Félnek mert a hatalom bosszúálló.

A történet tanulsága az lehetne, hogy mindennek megvan a helye és az ideje. De sajnos a tanulságot, pontosan azok nem tudják levonni, akik ennek a történetnek a részesei. Nem tudják levonni, mert meggyőződésből cselekszenek hülyeséget, és eliszik, amit tesznek az jó, nem törődve más emberek gondolataival, érzelmeivel.