Kis baki a szombathelyi Csónakázó tó körül

szombathelyi csonakazo to lezarva felujitas

Megújul a szombathelyi Csónakázó tó. Új híd, úszószínpad, horgászstégek és futópálya is épül a Csónakázó tó körül. HURRÁ! Örülhetnénk, de mint minden ami magyar, ez a történet sem felhőtlen.

Ezt lakossági fórum keretében is közzé tették, ahol érdekes szempontok kaptak megvilágítást, azonban itt most csak egy dologra térnék ki, melyet személyesen is sikerült megtapasztalnunk családommal egy a tó körül tett séta alkalmával.

Felújították a tó körüli sétányt. A közgyűlésen „egy korszerű, a jövőben is jól kezelhető felületről” beszéltek. Mint kiderült ez nem más, mint a mészkő zúzalék, „mert az kellő vastagságban terítve jó vízelvezetéssel megfelelő a futóknak és a gyalogosoknak is”. Ez rendben is lenne egészen addig, amíg ezt a felületet szakértelemmel készítik el.

Sétányt vagy udvart leszórni kaviccsal, azt hinnénk egyszerű. Sok fajta és minőségű anyag közül lehet választani. Természetesen figyelembe kell venni, hogy az adott felületnek mi lesz a rendeltetése és milyen igénybevételnek lesz kitéve. Hogy ne bonyolítsuk túl a dolgot, van osztályozott és osztályozatlan kavics, valamint töretlen és tört kavics. A legcélszerűbb az osztályozott tört kavics, vagy más néven zúzalék, mert nem gömbölyű, emiatt jobb a tapadása és a stabilitása. A kavics méretét tekintve, ami praktikus és esztétikus is maximum 15-20 mm jöhet szóba. Ez tökéletes járműveknek és embereknek is.

A Csónakázó tó körül tett séta kapcsán csak negatív tapasztalatokról számolhatok be. Az anyag, amit ott alkalmaztak osztályozatlan mészkő zúzalék. A portól egészen az öklömnyi nagyságú darabokig tartalmaz minden méretet. A másfél éves kisfiam nem sokáig volt hajlandó bukdácsolni a sétányon, inkább a sétány mellet a füves részen ment. A hat éves lányunk is hasonlóan tett. Nem tetszését őszintén ki is mondta:

„Én azért megyek itt, mert túl nagy kövek vannak.”

Szóval kaptunk Uniós pénzből egy járhatatlan sétányt. Kíváncsi leszek a többi megoldásra, amit elkövetnek majd a „szakemberek”. Addig is itt van pár kép a sétány „titkos” burkolatáról.

Idézetek forrása:
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/lakossagi_forum_csonakazo_to
Hasonló cikk:
Szombathely Móricz Zsigmond utca – katasztrofális állapot
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − 13 =