FrisssFM intelligencia – erre van igény?

frisssFM szombathely radio

A legtöbb kereskedelmi rádió és televízió egyértelműen a népbutítás miatt létezik. Szinte az összes kereskedelmi rádióra ráhúzható ugyan az a műsorséma. Olyan mintha egymásról klónozták volna őket.

Egyforma jellegű műsorok, egyforma stílusú műsorvezetőkkel. Ez jellemzi a legtöbb kereskedelmi rádiót. Mégis úgy tűnik, hogy ez tetszik a legtöbb embernek és nem is akarnak mást hallgatni. A válasz egyszerűbb, mint az gondolnánk. A recept titkos összetevője a könnyen emészthető üres tartalom.

Reggeli műsorok:

Reggeli rádió műsor minden kereskedelmi rádióban megtalálható. Általában megkeresik a legidiótább műsorvezetőket, akik a saját poénjaikon perceken keresztül képesek visítani. Minden nap feldobnak valami agyzsibbasztó témát, amit órákon keresztül képesek elemezgetni. Közben interaktívan megpróbálják bevonni a hallgatóságot, hogy ők is meséljék el a
történeteiket tapasztalataikat a témával kapcsolatban. Közben az sem számít ha esetleg beletaposnak valakinek, vagy akár egy csoportnak az életébe, életvitelébe, lelki világába. A fő, hogy a saját poénjaikon minél nagyobbakat tudjanak röhögni. Már-már hihetetlenek tűnik, hogy ezekkel a műsorvezetőkkel mennyi minden megtörtént az életben. Minden nap képesek új történetekkel előállni és az aktuális témával kapcsolatban mesélni a saját életükről, saját történeteikről. De hát kicsit kamuzni kell, hogy eladható legyen a műsor.

A többi műsor sablonra megy szintén és nem igényel nagyon nagy szellemi erőfeszítést. Kívánság műsor, slágerlista, esetleg hetente egy-kettő beszélgetős műsor, de ha lehet, akkor az is éjjel, nehogy azt higgyék a hallgatók, hogy közszolgálati adóra tekertek az emberek.

FrisssFM – mert a színvonal alatt is lehet sikeres egy rádió

frisssFM

Sajnos a munkahelyemen az ott dolgozók többsége ezt, az általam csak FIDESZ rádiónak nevezett színvonaltalan valamit hallgatja. Kérdezgettem őket, hogy miért nem lehet egy normálisabb rádió állomást hallgatni. Két értelmetlen választ kaptam:

1. „Mert érdekelnek a helyi hírek.”

Ez egy rossz indok. A rádió egyoldalú híreket mond be, olyanokat ami:
-nem kelt nagy közfelháborodást
-lehetőleg pozitív tartalommal bír
-FIDESZ öntömjénező hír
-zsidókról, cigányokról szóló pozitív hírek

A FIDESZ-ről és annak tevékenységéről, a zsidókról, cigányokról szóló pozitív híreket napokon keresztül képesek bemondani minden hírblokkban. Olyan hatást kelt, mintha az emberek agyába bele akarnák vésni, hogy itt minden nagyon szép és minden
nagyon jó. Negatív híreket ez a rádió ritkán vagy egyáltalán nem mond be. Ezek tükrében nem értem azokat, akik a hírek miatt hallgatják ezt a rádió állomást.

2. „A traffipax hírek miatt hallgatom ezt a rádiót.”

Erre kettő egyszerű megoldásom lenne:
-ha betartjuk a KRESZ szabályokat, akkor nem kell traffipax híreket hallgatni
-ha nem akarjuk a KRESZ-t betartani, akkor van erre megfelelő okos telefonos alkalmazás, ami frissebb információkkal szolgál a traffipaxokról, mint a FrisssFM (Frissebb, mint a FrisssFM – akkor most röhögök a saját poénomon)

Bár mindeninek más az ízlése, de személy szerint hozzátenném, hogy zene tekintetében is elég egyoldalú, válogatott, nyávogós pop zenéket adnak a rádióban. Néha nagy ritkán egy normális színvonalas zeneszámot lejátszanak, de szinte minden nap ugyan az megy. Ennyi erővel egy MP3 lejátszót is hallgathatnánk.

Ami nálam a héten kiverte a
biztosítékot

Általában mindig megbotránkozom a reggeli műsor műsorvezetőinek értelmi képességein, ahogyan képesek visítva, nyerítve röhögni saját magukon, és egy olyan érdektelen témán, ami a kutyát nem érdekli, esetleg csak hasonló IQ szinttel megáldott kedves hallgatókat.
Szó a mi szó már nem tudom mi volt a téma, mert megpróbálok nem oda figyelni a rádióra, de ez megütötte a fülemet. Ha jól rémlik akkor Magyarországról beszélgettek és az intelligens műsorvezető a következőt mondta:

„Számomra szinte hihetetlen, hogy a nagy szláv tengerben egyetlen Magyarországként vagyunk itt.”

Mindenki elemezze a mondatot úgy ahogy akarja, de ha valaki talál véletlenül másik Magyarországot a szláv tengerben, akkor kérem jelezze nekünk.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 5 =