A beteg melós és az egészséges koldus

bkv ellenor kozterulet felugyelo

Munkából tartottam hazafelé villamossal. Kivételesen nem voltak sokan a villamoson, így még ülőhelyem is akadt. A napomat gondoltam végig, de közben a fáradságtól egy-egy pillanatra elbóbiskoltam. Sokáig nem tehettem, mert egy kedves férfi hang köszönt rám feltűnően szerény stílusban:

“-Jó napot kívánok! Jegyet vagy bérletet kérem felmutatni ellenőrzésre!”

bkv ellenor kozterulet felugyelo

“Hopp, ez nekem szólt” – gondoltam, miközben riadtan kaptam fel a fejem. S amint felnéztem ez teljesen egyértelmű lett, mivel előttem állt egy elég nagy darab pasas. Az ellenőr karszalagja, pedig épp a szemmagasságomban fityegett a karján. Félkómásan nekiálltam előhalászni a bérletem. Közben egy gondolat villant át az agyamon. Valóban lehetséges ezt a mondatot úgy kimondani, hogy az kedvesnek hasson? Lám itt az élő bizonyíték.

Felmutattam a bérletem. És jött még egy ráadás meglepetés. Az ellenőr megköszönte. Elraktam a bérletem és ettől a meglepetéstől annyira felélénkültem, hogy már a fáradság is kiment a szememből. Közben észrevettem, hogy kettő közterület felügyelő is a villamoson tartózkodott. Amint az ellenőr végzett minden utassal odament a közteresekhez beszélgetni.

“Tényleg kövér az ellenőr” – morfondíroztam -, “ráadásul már nem is fiatal. Nyugdíjhoz közelít, vagy már nyugdíjas is lehet.” – cikáztak a gondolataim.

Leszálltak az egyik megállóban. A villamosnak tilos jelzése volt így egy keveset még a megállóban időztünk. Már nem is tudom, hogy miért, de az ellenőrt és a köztereseket figyeltem. Beszélgettek. Az egyik felügyelő valamit nagyon magyarázott az ellenőrnek, aki elővett egy noteszt és abba jegyzetelt. A noteszét a nagy pocakján támasztotta meg, fejét lehajtva írogatott valamit. Aztán kicsit furán biccentgetni kezdett a fejével. Elsőre azt hittem, hogy ezzel a gesztussal a közteres mondandójára reagált, de mégis volt valami fura benne. Az ellenőr egy pillanatra gondolkodóan felnézett a noteszéből, majd újra írni kezdett. Ismét biccentgetett. Majd megint felnézett és újból írt. Nem, ő nem bólint, nem biccent! Valahányszor lehajtotta a fejét hogy írjon, az minduntalan rángatózni kezdett.

“Parkinson kór”

Ez a felismerés futott végig az agyamon, megannyi más gondolattal együtt. Itt egy idős, beteg ember, aki egy szörnyű kórral küzd, de ahelyett, hogy elhagyná magát, dolgozik. Lelkileg nem tört meg, nem undorral szólt hozzám. Képes volt köszönni és megköszönni, amire nagyon sok fiatal, egészséges ember nem képes.

Eszembe jutott még néhány csöves is, akik mostanában valahogy mindig megtalálnak engem. Odajönnek és kéregetnek, mintha az lenne az arcomra  írva, hogy nálam valami csurran-cseppen nekik. Mostanság egyre gyakrabban fordul elő, hogy fiatal, életerős férfiak kunyerálnak az utcán pénzt. A kinézetük alapján biztosan nem fizetés kiegészítésnek szánják. Előfordult, hogy nem bírtam magamban tartani a véleményem és odaböktem:

Van két keze, két lába, egészségesnek tűnik, menjen dolgozni!

Minden fejben dől el

Nem bírom megérteni, hogy egy fiatal egészséges ember hogy jut a koldulásig. Persze, drog, alkohol, elveszti a munkáját, otthonát. Azonban ezeket mindenki maga dönti el a saját fejében. Minden fejben dől el és van választási lehetősége mindenkinek.

Ahogy rokkantak sérültek, betegek is fejben eldöntik, hogy munkát vállalnak és folytatják az életet, nem pedig a lecsúszást választják. Mint ahogy a fenti ellenőrünk példája mutatja. A saját ismeretségi körömben is vannak hasonló helyzetben lévő emberek, akik ugyan úgy nem hagyták el magukat. Dolgoznak és sokszor életvidámabbnak tűnnek, mint akik egészségesek.

Tegyük félre a betegségeket egy picit, maradjunk csak az idős, nyugdíjas embereknél. Nagyon sokan éreznek még magukban szikrát és tettre készek. Ezért is dolgoznak még és nem állnak pihenő sorba a nyugdíjazásuk után. Az ilyen emberek nem szeretnek a seggükön ülni és élvezni a nyugdíjas évek unalmas semmittevését. Persze van a másik tábor, akiknek nyomósabb érve van. Ők a pénz miatt dolgoznak nyugdíjazás után. Őket is meg lehet érteni. Nem szeretnének nyomorogni, éhezni, utcára kerülni. A Szomszédok című sorozatban Bőhm József közös képviselő fogalmazta meg talán a legjobban, hogy mit ér a pénze:

Nem is pénz ez, csak nyugdíj.

Becsülöm azokat, akikben van tartás és nem hagyják el magukat, nem csúsznak le. Nem könnyű nekik. Egy fiatal sokkal többet bír fizikailag és az agya is gyorsabban kellene hogy forogjon. Ezért ítélem el, ha valaki csak teng-leng, hajléktalan életmódot folytat, holott dolgozhatna, alkothatna, kezdhetne az életével valamit. Minden bizonnyal ők máshogy vannak összerakva.

Régebben úgy gondoltam, hogy ha valaki nyugdíjas lesz, akkor adja át a stafétabotot a fiatalnak. Akkoriban még problémát okozott pályakezdőként elhelyezkedni. Most az összes szakmában olyan munkaerőhiány van, hogy ha a nyugdíjasok se dolgoznának, akkor megnézhetnénk magunkat ebben az országban. Szinte bárhova felvesznek már pályakezdőt is. Sőt néhány helyen nem is a papírokat nézik, hanem a szaktudást. Ennek ellenére tele van az ország léhűtőkkel, munkanélküliekkel. Ami nem csoda, hiszen dolgozni nem kötelező.

 

Kapcsolódó cikk:

Kéregetők, koldusok, kunyerálók

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Author: Horváth Tamás

1 thought on “A beteg melós és az egészséges koldus

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × kettő =